Fürdőhelyek és szokások

A régi, lehetőleg mindent eltakaró fürdőruhák óta igen nagy változás következett be a mai fürdőruhákig. Száz évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna az olyan fürdőzés, mint manapság. Az első nyilvános fürdők a második pun háború után jelentek meg Rómában. A császárok ingyenes közfürdőket építtettek a nép számára. Az iszlám kultúrában is nagy jelentősége van a tisztálkodásnak, a fürdésnek. Magyarországon is számos török fürdő maradt fenn, ma is funkcionál. A becslések szerint 75 fürdő létesült a török időben. Ezekben a fürdőkben nem női fürdőruha viselet volt a hölgyeknek, hanem pamutkendőt tekertek maguk köré. A férfiak és a nők elkülönültek használhatták a fürdőházakat. Vagy eltérő napok, vagy eltérő órák voltak meghatározva számukra. A régi törökfürdők helyén, vagy köré, ma fürdő- és szállodakomplexumok épültek. Ide várják a pihenni vágyó magyar és külföldi vendégeket minden évszakban. Budapesten a Rudas Gyógyfürdő és a Király Gyógyfürdő török fürdőnek számít. Budán hat egykori fürdőnek vannak régészeti nyomai.